Az álom esküvő

Nah jó, hogy valami totál vidám is kerüljön ide. Ezt már régen írtam, de még mindig így gondolom. Számomra az álom esküvő..

A hajnal fényei lassan beragyogták a tengerpartot. Ma mint minden reggelen a nap felkelt a tenger felett. Azonban ez a nap mégis valahogy más volt. Volt valami a levegőben, valami megmagyarázhatatlan varázs. Valami ami nem mindennap fedezhető fel, de ma mégis végig szaladt az egész parton.
Lassan a napsugarak beúsztak a szobába. Megvilágítva a falakat, a bútorokat, majd a fényképeket amik kereteikbe foglaltak helyet, s végül az üvegen megtörtek.
A lány a fény hatására ébredezni kezdett. Lassan kinyitotta barna szemeit, majd nyújtózkodott egy hatalmasat. Párja mellette feküdt. A lány elmosolyodott, majd egy leheletnyi csókot adott a fiú arcára. Kikelt az ágyból, majd lassan az erkély ajtóhoz sétált. Kitárta, majd egy hatalmasat szippantott a levegőbe. Orrában érezte a hajnal illatát, ami a tenger sós keverékével szállt a homályban. Boldogság járta át a szívét. Igen boldog volt. Hiszen ez az a nap amiről kislány kora óta álmodozik. Hányszor elképzelte már ezt a napot, még akkor mikor otthon volt. Távol ettől a helytől. Mikor még nem is ismerte ezt a fiút, mikor még csak álmodta ezt a napot. De ma ez is eljött. Ma van életének talán legboldogabb napja. Az esküvője. Azzal a fiúval, akit talán még az életénél, igen a saját életénél is jobban szeret.
A lány visszafordult az ágy felé. Ott hol szíve választottja aludt. Milyen békés. Haja az arcába lógott. A takaró csak a derekáig volt rajta, szabadon hagyva a fiú vékony testét. A lány nem is gondolta volna, hogy ilyen szerencsés lesz, hogy pont ő az aki elrabolja a fiút, a fiú teljes szívét. Majd ismételten elmosolyodott. A fiú ébredezni kezdett. Kinyitotta igéző szemeit, majd ásított egyet. Nem szólt egy szót sem. A lány sem. Csak nézték egymást. De ez akkor mindennél többet jelentett.
A fiú kiszállt az ágyból. Mezítláb egy boxerben sétált oda a lányhoz, majd ajkaik összeértek és egy apró csók elcsattant közöttük. Átölelték egymást, és csendben nézték a tenger halk ringatózását.
Két óra múlva megérkezett a lány legjobb barátnője és az ő párja. A két lány felöltözött. Semmi extra. Egy fehér hosszú ruha volt a menyasszonyon. Mélyen dekoltált, és a hátát is szabadon hagyva. Nem abroncsos, a finom anyag csak úgy omlott le a lány testének vonalát követve. Magas sarkú helyett egy papucs, de az elegánsabb fajtából.
A vőlegényen fekete hosszú nadrág, nem a szokásos. Egy kicsit bővebb volt, ugyanis a fiú nem szerette a normális fazonú nadrágokat, és mivel ez az ő napjuk volt nem akartak senkinek megfelelni. Azt akarták, hogy ez csak nekik legyen, abban a stílusban, ami az övéké. Egy fehér ing volt a fiú felsőtestén, aminek két felső gombja nem volt begombolva, szabadon hagyva ezzel a fiú nyakát, és testének egy részét. A fiú is egy papucsba volt. Hosszú haját egy fekete gumival fogta össze. Laza, de ugyanakkor elegáns.
Nem egy átlagos esküvő, de hát maguk a fiatalok sem voltak átlagosak.
A szertartás este 8kor kezdődött. A tengerparton, 4 fiatal ácsorgott. A menyasszony és a vőlegény, valamint a lány legjobb barátnője és annak barátja. Természetesen a pap sem hiányozhatott. A szertartás nem tarthatott tovább fél óránál, azonban az utolsó mondat, ,,Mostantól férj és feleség vagytok” Akkor, amit a fiatalok lelkükben éreztek. Ahhoz foghatót még soha. Ezt az érzést szavakkal nem lehet kifejezni. Majd elcsattant az a csók közöttük.
Csak a másik két fiatal voltak tanúi ennek a csodának. Teljesen titokban történt, úgy ahogy a fiatalok eltervezték. Távol a kíváncsi szemektől. Távol a hétköznapok sodrásától. Végre egy pillanatnak csak egymásnak léteztek. Végre csak ők ketten. És ahogy tervezték úgy történt minden. Este a tengerparton fogadtak örök hűséget egymásnak, az előtt a két ember előtt, akik számukra fontosak.

A felkelő Nap ereje...

Sziasztok!

Eddig csak olyat olvashattatok tőlem, ami igazából elég depressziósra sikeredett. Sajnálom. Az elmúlt pár napom olyan volt, mintha kitéptek volna belőlem mindent. Azonban rájöttem valamire. Nem érdemli, meg, hogy szomorú legyek miatta.
Nem érdemli meg, hogy akár egy könnycseppet is ejtsek érte. Nem érdemel meg engem.
Egyik pillanatról a másikra a szárnyalásból a mély depresszióba zuhantam. Addig semmi probléma nem is volt, amíg valamivel sikerült lefoglalnom magam. Azonban este. A laptopom, és a saját gondolataim a mélységbe rántottak. Miért nem ír? Miért nem keres? Miért játszik velem? Mi az amit valójában érez? A szívem harcolt az agyam ellen. Azonban most azon a ponton vagyok, hogy nyertem. Mit? Tisztán látást. Rájöttem arra mire már réges régen rá kellett volna. Neki csak egy strigula voltam a noteszében. Hogy ő soha semmit nem akart tőlem. Csak játék. Egy ember érzelmeivel való játszadozás. De már nem
Nem hagyom magam soha többé. Még egyszer én ezt nem fogom átélni.
Mostantól leginkább az eszem lesz az akire hallgatok. Ő nem olyan, hogy a legnagyobb szakadékba taszít. Ezek után már soha többé látni sem akarom, nem hogy beszélni vele. Szerinte soha nem volt miről beszélnünk. Ha ő komolyan így gondolja, akkor ezek után engem már nem is érdekel, és ne is akarjon tőlem soha többé semmit, mert nem érdekel. Még egyszer nem fog átgázolni rajtam. Soha többé senki miatt nem vagyok hajlandó félretenni a büszkeségem és az önbecsülésem. Nagy árat kellett fizetni azért, hogy erre rájöjjek. Azonban megtörtént. Azoknak akik engem olvasnak tanácsolnék valamit.
Hallgassatok a barátaitokra. Nem biztos, hogy az amit ők mondanak az rosszat jelent neked. Sokszor olyanra is rájönnek egyből, ami te nem veszel észre, mert elvakít a szerelem.
Én megbántam, hogy nem hallgattam a barátaimra. Mindenki mondta, hogy felejtsem el, mert hazudik, mert átver, mert nem is érdeklem, mert csak egy dologra kellek neki. Hittem nekik? Persze, hogy nem. Azt mondtam amit a szívem súgott. Hagyjatok békén, ez az én életem. Rajtam múlik, hogyan b.szom el. Azonban mindent elrontottam. Amikor miatta sírtam, akkor a barátaim voltak, akik mellettem álltak, mert szeretnek. Ők azok akik tényleg figyelnek arra, hogy boldog legyek, és ne kövessek el hülyeségeket. De én: tipikus oroszlán, mindig a saját feje után megy, és soha senki más véleményével nem foglalkozik. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy néha nem ártana.
Ezennel köszönök nekik mindent, hogy mellettem állnak, és mindig a szemembe mondják az igazságot, még akkor is, ha nekem abban a pillanatban az nem nagyon tetszik, és megsértődök. Tudom, hogy szeretnek, és mellettem fognak állni mindig.
Köszönöm és nagyon szeretlek titeket.
Adry, Manó, Betti



Alien

egy másodperc...és vége mindennek

Fáj minden pillanat amit életben kell tölteni. Amikor úgy érzed hogy minden ami benned van eltűnik, és a hasadban egy nagy ürességet érzel. Amikor minden mondatával téged akar a sárba döngölni. Mikor minden egyes szava 1000 késszúrás a szíveden. A szíved. igen. Ami perpillanat darabokban hever benned. Mint mikor egy hurrikán söpör végig egy kis faházakkal teli tengerparton. És maga után semmit nem hagy. Csak romok. Csak fájdalom. Annyi év kemény munkája. Ugyan ez játszódik le bennem is. Amiről azt hittem, hogy valóság lehet, csak a képzelet szüleménye. Amiről azt hittem, hogy igazság. Az csak káprázat. Egy jól elhintet mondat, és a szívem ismét a karjaiba dobtam. Hiába. Ő egy villám erejével sújtott le rá, és hagyta porig égni. Közben nevetett felettem. Nevetett, mert látta, hogy szenvedek. Nevetett, hogy valakit ismételten a porba taposhatott. Azért, mert neki nem fáj semmi.
Játék. Ennyi volt csupán számára minden perc. Egy ostoba játék, amikor a szívem a helyszín, ahol az érzelmek a bábuk, és végül sakk matt. A király ledőlt, és a táblán semmi sem marad. Csak egy gonosz kacaj söpör végig azon a helyen, ahol nem régen még valakinek az álmai éltek. Valakinek. Az a valaki én vagyok.
Álmok. Milyen butaság. Álmok. Mik azok? Egy pillanat töredéke, és ismételten álmok, jövő, és érzelmek nélkül állsz egyedül. Egy másodperc, és a szíved helyén egy hatalmas kráter tátong. Egy másodperc és a nevetése tölti be azt a helyet ahol boldogságnak kellene helyet foglalni.
Mit meg nem változtat egy másodperc.
Egy másodperc, ennyi kell az élethez.
Egy másodperc kell a boldogsághoz.
Egy másodperc kell ahhoz, hogy mind ezt lerombold.
Egy másodperc kell a halálhoz.
És egy másodperc ahhoz, hogy eldöntsd tovább élsz.
Megpróbálod a darabjaidat összeszedni, megpróbálod az űrt kitölteni, megpróbálsz lélegezni.
Persze nagyon jól tudod, hogy nehéz lesz. Sok oda nem illő darab kerül még az utadba. Sok szív, akik mindent megtennének érted. Azonban a darab nem illik a lyukba. Nem, mert nem ő az.
Talán találsz valakit aki beleillik. De addig élned kell, és mosolyogni. Úgy, hogy ne lássák mennyire fáj is…

a szerelem csapdájában

Vannak olyan pillanatok az életben, amit legszívesebben átaludnál. Amikor kilépnél a testedből, vagy csak megértenéd hogy mi az ami most körülötted folyik.

Ugyan ezt érzem ebben a pillanatban én is.

Az agyam jár ezerrel, és fogalmam sincs hogy mit csináljak.

Sokan mondják, hogy szép a szerelem, hogy egy lány gyönyörű, ha szerelmes. Tényleg? Akkor én kivétel vagyok. A szerelem csak egy átkozott börtön, amiből ha menekülni akarsz vasmarokkal tartja a szívedet. Nem tudod eltépni a láncokat, és csak még jobban belegabalyodsz. Amikor az eszedre hallgatnál, de nem megy. Nem sikerül. Minden próbád hiába, és te csak ordítani, sírni szeretnél. Vagy csak elfelejteni az egészet. Azonban tudod hogy ez lehetetlen.

Megszépít? Az élőhullára azt mondod hogy szép? Egy sírból kikelt horrofilmbéli szereplőre azt mondod hogy gyönyörű? Szerintem nem. Pedig én most totál úgy nézek ki. Még hogy megszépít? Jah. Lehet másokat igen. Vagy azok a különleges szerelmek?

Igen. Biztosan. Ha a másik is viszonozza. Azonban, ha nem, akkor marad a fájdalom, a kétségbeesés. A tudatlanság, hogy miért játszik veled. Hogy miért jó neki ha téged szenvedni lát. De a válasz nem érkezik meg. Soha. Maximum ő van tisztában az érzéseivel, de neked nem mondja el. Fél. Talán. Vagy csak jó neki ha fájdalmat okozhat. De te soha semmiképpen nem tudod meg. A szívébe nem látsz bele.

Könnyű dobálózni azzal a szóval. Az a bizonyos. Szeretlek. Azonban szerintem sokkal több értelme van, ha akkor mondod ki, és annak, akinek tényleg tiszta szívből mondod. Akit tiszta szívből szeretsz. Nem azért mert akár meg akarod kapni pár órára. Nem azért mert neked most szükséged van arra h szeressenek. Hanem mert tényleg úgy gondolod a szíved mélyén.

De ez az amit soha nem fogsz megtudni. Hogy miért töri a szíved darabokra már oly sokadszorra. Egy dolgot tudsz. Csendben szenvedni, és talán tovább lépni egy szép napon.....