Vannak olyan pillanatok az életben, amit legszívesebben átaludnál. Amikor kilépnél a testedből, vagy csak megértenéd hogy mi az ami most körülötted folyik.
Ugyan ezt érzem ebben a pillanatban én is.
Az agyam jár ezerrel, és fogalmam sincs hogy mit csináljak.
Sokan mondják, hogy szép a szerelem, hogy egy lány gyönyörű, ha szerelmes. Tényleg? Akkor én kivétel vagyok. A szerelem csak egy átkozott börtön, amiből ha menekülni akarsz vasmarokkal tartja a szívedet. Nem tudod eltépni a láncokat, és csak még jobban belegabalyodsz. Amikor az eszedre hallgatnál, de nem megy. Nem sikerül. Minden próbád hiába, és te csak ordítani, sírni szeretnél. Vagy csak elfelejteni az egészet. Azonban tudod hogy ez lehetetlen.
Megszépít? Az élőhullára azt mondod hogy szép? Egy sírból kikelt horrofilmbéli szereplőre azt mondod hogy gyönyörű? Szerintem nem. Pedig én most totál úgy nézek ki. Még hogy megszépít? Jah. Lehet másokat igen. Vagy azok a különleges szerelmek?
Igen. Biztosan. Ha a másik is viszonozza. Azonban, ha nem, akkor marad a fájdalom, a kétségbeesés. A tudatlanság, hogy miért játszik veled. Hogy miért jó neki ha téged szenvedni lát. De a válasz nem érkezik meg. Soha. Maximum ő van tisztában az érzéseivel, de neked nem mondja el. Fél. Talán. Vagy csak jó neki ha fájdalmat okozhat. De te soha semmiképpen nem tudod meg. A szívébe nem látsz bele.
Könnyű dobálózni azzal a szóval. Az a bizonyos. Szeretlek. Azonban szerintem sokkal több értelme van, ha akkor mondod ki, és annak, akinek tényleg tiszta szívből mondod. Akit tiszta szívből szeretsz. Nem azért mert akár meg akarod kapni pár órára. Nem azért mert neked most szükséged van arra h szeressenek. Hanem mert tényleg úgy gondolod a szíved mélyén.
De ez az amit soha nem fogsz megtudni. Hogy miért töri a szíved darabokra már oly sokadszorra. Egy dolgot tudsz. Csendben szenvedni, és talán tovább lépni egy szép napon.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése