Másfél óra gyönyörért egy egész napos szenvedés..de bármikor végigcsinálom

Sziasztok!

Elérkezett életem egyik legmeghatározóbb napjának beszámolója.
2010 március 30. Ezt a napot vártam már október 30.a óta. Egy olyan nap amire már elég régóta vártam, és az a nap ahova semmi kedvem nem volt menni. Úgy éreztem, hogy már kinőttem belőle. Olyan volt, hogy már nem ők jelentenek nekem mindent. Az életem teljesen más irányba indult. Azonban tévedtem. Mint az utóbbi időben elég sok mindenben.

2010 március 29. Kelés reggel fél 7kor. Szandinál aludtam. Ébredés mint minden reggel egy rémálom. Utálok felkelni. Azonban muszáj voltam. 9:45kor indult a busz Tapolcára. Bettihez. A buszt végig aludtam, ugyanis a hétvégémből az alvás sajnos kimaradt. Hulla fáradtan érkeztem meg, negyed 2-re. Délután séta meg ilyenek. Semmilyen koncert hangulat persze. Semmi olyasmi amit a koncert elött kellene éreznem. Egyszóval punnyadás, és unalom. Ez van amikor kinősz abból amire már 3 éve vársz.

Elérkezett a nagy nap. 30.-a hajnali 4. kocsiba pakolás. Mindent ellenőrizni. Koncertjegy meg van, fényképező gép a helyén. Irány Bécs. Eltévedés persze. Hogyan is menne egyszerűen? De a mai napba még az is belefér. Semmi gáz. Ezen a napon nem ronthatja el semmi a kedvünk. Nagy nehezen meg van a csarnok. Stadhalle. fél 10. Nincsenek sokan. kb olyan 200 ember. Indulhat a várakozás. Marha lassan megy az idő. Úgy érzékeled, hogy már ott dekkolsz egy órája, és a telefonod szerint eltelt keményen 5 perc. Ez a legrosszabb benne. Amúgy is utálok várni, és ha még semmi kedvem a koncerthez akkor meg még szörnyűbb. Várni, várni, és még mindig csak várni. Amúgy ilyenkor tuti hogy a legidiótábbak vannak a közeledbe. Nem elég, hogy az osztrákokból is, de még a magyarokból is. Szerintem mindenki ismeri a magyar leghibbantabb TH fant. És is most direkt nem használok csúnya szavakat, pedig elég cifrát tudnék írni. De semmi gáz.
A TH koncertekben egy dolog nagyon jó is. Rengeteg olyan embert ismer meg az ember, akiket amúgy biztos nem ismerne. Én is most 4 lánnyal lettem nagyon jóba. Tök aranyosak, és rettentő jó fejek. Egész nap együtt szenvedés, az együtt unjuk magunkat szét, de mellette meg tök jól szórakozunk. Igen. a Tokio Hotelnek olyan dolgokat is lehet köszönni, mint a barátság. Rengeteg ember ismeri meg ilyenkor egymást. Szoros barátságok szövődnek. Ami szerintem fantasztikus.

A szervezés annyira nem volt szar. Néha egy két dolgot persze nem értettem. A sorszám rendszer úgy volt baromság ahogy volt. Semmi értelme nem volt. Persze majd azok állnak elöl akiknek sorszámuk van. Persze ahogy ez valakinek kiugrott a pici buksijából. Lehet, hogy ők mentek be elsőre a csarnokba, de a kordonnál ott az nyer aki erősebb, akinek nagyobb a pofája. Hát igen, ahogy Máté mondja nekem: Erősebb kutya baszik. Természetesen nekem ekkor még semmi kedvem az egészhez. haza akartam jönni. megéri rájuk ennyit várni? egész nap szenvedni? megérdemlik? a válasz nem. legalábbis ebben a pillanatban még nem.

Kapunyitás 6. ami szokásuktól eltérően most majdnem pontos volt. Még elszívok egy cigit. Kiveszem a dobozból, és megindult a tömeg. jól van akkor nem dohányzok. Megkezdődött a koncert elötti szenvedés sorozat. Nem elég az egész napos várakozás rájuk, ilyenkor megindul a hering tánc. Amikor a kordon, és az emberek könyöke a bordáidon fúródik át. Mikor a levegő luxus cikknek számít. Mikor minden egyes pillanat életért keményen meg kell küzdened. Legyél erősebb, fogd a barátaid kezét. Harcolj az életedért. Lehetne egy játék szlogenje is ez. Harcolj az életedért. Azonban ez a valóság. Egy koncert elötti végső visszaszámlálás. Egy olyan koncerté, amire akkor már talán vártam. Igen akkor már éreztem valamit. Nem azt amit kellett volna. De valami apró bizsergést a pocimban. Pár óra és vége a szenvedésnek. Pár óra és aludhatok. Egy ágy, és semmi amire nem vágytam. Elérni a csarnok bejáratát. Persze átnézték a táskákat. Semmi ücsit nem lehet bevinni. Hogy miért azt komolyan mondom nem értem. a koncert alatt meg meghalsz. De ez is egy olyan dolog amit sztem soha nem fogok felfogni. Utána megkezdődik a versenyfutás. A legjobb helyekért. spuri,kb mintha mindenki az életéért futna. Mint egy méhkas, akit felmérgesítettek. olyan a csarnok. Emberek, akik kiállnak az együttes mellett. Emberek, akik egymást egy kiskanál vízbe bele tudnák fojtani. Van amiben összetartunk, de amúgy gyűlöljük egymást. Mindenki arra hajt, hogy minél közelebb kerüljön hozzájuk. Hogy minél közelebbről lássa azokat akik miatt már napok óta szenved, akik miatt nem bír aludni, akik megjelennek az álmában. Egy másodperc. Ennyi amit mindenki vár. Semmi több. Egyetlen másodperc. Egy mosoly, egy pillantás. Azonban ez leginkább egy álom. Ugyan úgy ahogy a négy fiú. Sokan róluk álmodnak. Egy álom. Semmi több. Ők emberek, és saját érzésekkel. Ebbe a sok ezer lányba akik előttük sikítoznak, akik a nevüket kiabálják nem látnak semmit. Semmit csak a rajongót. Ennyi. Egy két lányba meg szerintem még ennyit sem, max egy elvetemült állatot, akik ugyan úgy néznek ki mint ők. Fogalmam sincs, hogy ők mit gondolnak. Senki nem fog beleszeretni a saját tükörképbe. De nagy az isten állatkertje, és marha kicsi a kerítés. Erre már sokszor rájöttem.

A csarnokban elfoglaltuk a legjobb helyet. elsőre az 5. sor, a koncert kezdetére már a második. Igen hát az erőszakosak nyernek. Az elsőbe nem sikerült. Egy két ajtós szekrénynek nem valszeg, hogy neki megyek. Még az életemet jobban szeretem. Aztán mindenkiben benne van az a várakozó érzés, hogy kezdődjön már. Persze itt már én is totál be voltam zsongva. fogalmam sincs, hogy lehettem egész nap olyan unott. Azonban 8 óra. Sehol semmi. Már mindenki kiabálja: Wir wollten Tokio Hotel. A függöny hullámzik. Majd egyszerre a függöny eltűnik, és megjelenik az a bizonyos tojás. Gutti ott volt benne. Majd megjelenik Tom, Bill. Gerorgról fogalmam sincsen. Egy picikét elfogult vagyok, és más nem nagyon érdekel Tomon kívül. Az első szám. Komm. Tom a húrok közé csap. Bill torkából felszállnak az első varázslatos hangok. A csarnok megtelik a hangjával, és mindenki eufórikus állapotba kerül. A képek folyamatosan készülnek. A rajongók örülnek, hogy láthatják a kedvenceiket. Egyik másodpercben Tom még mosolyog, a következőben pedig komolyan csap a húrok közé. Az volt a legjobb az egészben, hogy rengeteget mosolyogtak. Tom a koncert turnén nem mosolygott ennyit, mint ezen az egy koncerten. Nem nézett a közönségre. Most viszont igen. annyira jó volt látni az arcát, ahogy mosolyog. Annyira felemelő volt. Komolyan mondom ilyet nagyon régen nem éreztem. Az Alien alatt amikor fel lettek mutatva azok a papír Alien fejek, és elmosolyodták magukat. Látszott, hogy örömet szereztek nekik a rajongók. A kedvenc számom. Komolyan nem értem miért. De ez az a szám az albumról, amibe első hallásra beleszerettem.

Alien sucht liebe. deine liebe. ich bin krank, ohne dich

Ez a sor az amitől kész végem van. Elhaláloztam és vége. Ennyi. Kaputt.
A régi számokból is énekeltek: Ich breche aus, az örök kedvenc a Durch den Monsun és a Übers ende der Welt. Annyira nem vagyok oda azért a számért, de élőben teljesen más. Akkor Billt hallod élőben, és nem csak egy élettelen cd-t hallgatsz. Teljesen más. A koncerten még azok a számok is jók, amiket amúgy egyáltalán nem szokásom hallgatni, mert utálom. Nah jó ez erős túlzás, de egyáltalán nem szeretem. Élőben minden más. Amikor kb 4 méterre állnak tőled, és te meg majd meg halsz, mert fáradt vagy, fáj mindened, de akkor is semmi másra nem cserélnéd el azt a pillanatot.
Vicces hogy most az egészre emlékszek. Minden egyes pillanatra. Teljesen más volt most mint a 2007-es magyar koncert. Ott csupán Bill bejövetele. Koszonom Budapeszt. Tom mosolya, Gutti képen locsolása, és hogy vége. Ennyi maradt meg bennem.
Azonban most Tom minden egyes mosolyára emlékszem. Minden egyes arc rezdülésére. Az in your shadow alatti fájdalmas arckifejezésére, amikor majdnem elsírtam magam mikor ránéztem. Ilyen szomorúnak sem láttam még egy szám alatt sem. Katasztrófa. Olyan érzelmek voltak az arcán, amit nem gondoltam volna, hogy egy szám ki bír belőle váltani. Ez az egy szám. Szép, meg én is szeretem. De látszik, hogy neki van köze hozzá. Hogy az ő érzelmeiket fejezi ki minden egyes dal. Hogy ők írják, ők szerzik hozzá a zenét, az ő fájdalmuk, az ő örömük, az ő érzelmeik vannak minden egyes dal minden egyes sorában.

Tom 3-szor öntött telibe az ásványvizével, volt egy kis nyálcserénk, is lehet annak nevezni, ha a számba önti bele. Nem mintha zavarna a dolog. Sőőőt. Persze az üveget azt totál a másik irányba dobta. Pedig azt hiszem tetszett volna, ha én kapom el. Azt hiszem már csak Bill vizéből hiányzik az arcomba. 2007-ben Gustav, most pedig Tom és Georg. …….

Komolyan mondom, hogy egy nappal korábban teljesen úgy éreztem, hogy egy valaki miatt lemondanám ezt a bizonyos estét. Mára viszont úgy vagyok, hogy senki és semmi kedvéért nem mondanék le egy Tokio Hotel koncertet. Senki és semmi nem ér annyit, mint az a másfél óra. Másfél óra mikor senki és semmi nem érdekel, csak hogy ott vagy. Itt vagy és látod azokat akik már 4 éve elég nagy meghatározó szerepet töltenek be az életedbe. Akik néha több, néha kevesebb szerepet játszanak a minden napjaidba, azonban mindig ott vannak. Soha nem felejtődnek el teljesen.

Én az elmúlt két hónapban teljesen úgy voltam, hogy már nem érdekelnek, azonban ezzel az egy nappal rájöttem, hogy senki nem ér annyit mint ők. Olyan ember meg végképp nem ér annyit, akinek én nem jelentek semmit. Rájöttem, hogy a Tokio Hotel örökre az életem része lesz, és senki nem választhat el tőlük.

Soha nem felejtem el, és soha nem fogom megbánni 2006 február 13-át.

Alien